Küszöbrágó

mi hol kezdődtünk és miért?

most értem haza a moziból, rászántam magam, hogy kimozduljak a 9 négyzetméteres szobából, és elmentem megnézni a mindenség elmélete cé filmet.
előtte egy viszonylag mozgalmas napom volt, az egy hónapja mára tervezett tevékenységek közel 8-10%-át el is végeztem, úgyhogy azt gondoltam, megérdemlek egy kis luxust. még pirított mandulát is vettem, ha már lúd, legyen kövér alapon.

a film kellően megható volt, de összességében nem vagyok elájulva tőle. Eddie Redmayne valóban zseniális, mintha Hawking maga játszotta volna saját magát, döbbenetes a hasonlóság, és nem csupán a külső miatt. Fantasztikusat alakít a srác, miatta tényleg érdemes megnézni a filmet. Egyébként nem egy nagy was ist das - bocsánat, de szerintem egy ekkora koponya jobb filmet érdemelne, vagy legalább, hogy róla szóljon a film és ne a feleségéről. 

Persze, nem is én lennék, ha az egyébként a terv szerint tök üres utolsó sorba, ahova a jegyemet rendeltem direkt, nem ül be egy néni, effektíve az én jó kis helyemre, még én kimentem a mosdóba, mert rám ömlött a felrázódott üdítő. Nyilván pont utánam érkezett egy pár, akik meg az amúgy majdnem tök üres teremben, mivel éppen elkezdődött a film, nem akartak máshova ülni, csakis az utolsó sorba...szóval ahhoz képest, hogy direkt tök egyedül akartam utálni csendben az életem, be lettem szorítva a kretén nyugdíjas (aki egyébként végig szuszogott meg rendkívül hangosan és idétlenül nevetett) és a szerelmespár közé.
Jessz.

És persze az is nyilvánvaló, hogy a film egyik legfontosabb és legszebb pillanatában, amikor épp az villant át az agyamon, hogy mennyire fantasztikusan játszik ez a srác, te jó ég, leáll a vetítő, és elsötétül minden.
15 perc szünet következett, amíg a vetítő lehűlt és újra lehetett indítani. Én meg legalább feltűnés nélkül át tudtam ülni egy viszonylag üres kis sarokba.

Az utolsó képkockák egyébként zseniálisak, azóta rajtuk gondolkodom.
Kicsit pillangó-hatás az egész, de vajon mi mivel kezdődtünk?
Az első közös programunk jutott eszembe, amikor elmentünk a Reykjavík Pride nyitó estjére, hármasban, az akkor még barátnőnek hitt, de csak barát-nőddel, és ott is ugyanoda sikerült leülnöm, ahol ma is ültem, és már akkor is azon gondolkodtam, hogy miért te ülsz középen, ha együtt vagytok A-val, ez olyan ciki, hogy itt ül mellettem egy srác, aki ennyire bejön, és mellette meg a barátnője, ez mennyire rossz már. Azt hiszem, az egyik jelenetnél elsírtad magad, de nem mertem sosem megkérdezni.
És hogy ez volt az a nap, amikor Viki elmagyarázta, hogy működik a Tinder, amitől én nagyon boldog lettem, mert azt hittem, hogy az amúgy poénból (tényleg abból) letöltött alkalmazásból is látszik, hogy csúnya vagyok, mert hát senki nem jelöl be. Aztán kiderült, hogy csak akkor értesülök róla, ha bejelölnek, ha én is bejelöltem az illetőt. Emiatt a mozi előtti délutánon egész végig tindereztem, és rettentő boldog voltam, ha kiderült, hogy néhány izlandi csávónak bejöttem:)
Például annak is, aki rám írt, és elkezdtünk beszélgetni, de indulnom kellett a moziba, ezért gondoltam, egyszer élünk, megadtam a számomat, és elhívtam őt is. Másnap azt mondta, nem működött a telefonszámom, nem tudott felhívni. Mennyivel máshogy alakul az életem, ha aznap este eljön az Ismeretlen Izlandi moziba.

Szóval itt kezdődtünk? A mozival? Vagy az első kézfogással, mert véletlenül ugyanahhoz a szervezethez mentünk interjúzni? Vagy már előtte, mikor lecsekkoltál facebookon? Vagy mikor megírtam a pályázatot az ösztöndíjra? Esetleg már sokkal előtte, mikor M és én jártunk/szakítottunk? Hiszen a szakítás miatt kerestem fel Györgyit, hogy rakjon össze, és miatta kezdtem el a szexuális neveléssel foglalkozni, az ösztöndíjról pedig ennek köszönhetően hallottam, és ezért is írtam.

Mi van még nekünk megírva?

Gondolom, a nagy semmi.

Tegnap, 2 hónap után először, boldog voltam. Nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy elmegyek Görögországba. Mikor már majdnem lemondtam róla, tegnap délben megkaptam az emailt, hogy velem fognak pályázni a projektre, amit ha elfogadnak, az év végéig lelépek itthonról. Majd kiugrottam a bőrömből.
A rendezvényünk is tök jól sikerült utána, és magam is alig hittem el, de nem voltam szomorú. Még meg is fogadtam, hogy felírom valahova, hogy boldognak lenni, örülni, igazából jó. Annyira ritkán érzem.

Persze éjszaka Veled álmodtam. Nem találtam el a házatokhoz, pedig álmomban emlékeztem, hogy már voltam ott, de mégsem tudtam eljutni hozzád. Nem volt jó a villamos, amit fogtam, és több útvonal is összefolyt, nem tudtam, hogy találhatnálak meg újra.
Borzasztóan kikészített, lehet, hogy el is sírtam magam, és mikor felriadtam, pontosan végig kellett gondolnom, hogy a valóságban milyen útvonalon találnálak meg, és hol vagy most épp, és milyen helyeken lehetnél még.

Szóval, remélem, elmegyek Görögországba. De méginkább azt, hogy holnap, mikor hazajövök, itt állsz majd az ajtómban (amit egyébként minden nap remélek), és bocsánatot kérsz, meg, hogy ne menjek el, inkább költözzünk össze, és soha egy percet se töltsünk már egymás nélkül.

Még akkor is feladnám ez az utat, ha a repülőtéren kérnéd, 5 perccel az indulás előtt.
Csak Te számítasz.
Minden más - blogírás, mozi, Görögország: pótcselekvés.